Nagy Miklós Kund ajánlata:

    Négy évvel halála után a költő arca a felhőn, a feledés ködén még átdereng. Bár azóta keveset írtak, beszéltek róla, Tóth István húsz esztendővel ezelött született verse, a Feledés parafrazált sorának igazságát az ilyen kiadói vállalkozások erősíthetik. Mert ébren tartják emlékét, feltárják hagyatékát, népszerűsítik költészetét. Általános amnéziára hajló korunkban szükség van erre, annál is inkább, mivel mint egyik értő, elemző méltatója mondja, "egy nagyságában még mindig felfedezésre váró erdélyi költő, műfordító, humanizmus-szakértő irodalomtörténésszel" van dolgunk. Tóth István rendkívül következetesen és folyamatosan dolgozó lírikus és műfordító volt, több mint harminc kötete jelent meg és kéziratban még legalább tízet előkészített. Volt, van miből válogatniuk a verskötetek szerkesztőinek, ha rá gondolnak. Az Appendix Kiadó Senkiföldjén című összeállítása a marosvásárhelyi szerző életének utolsó másfél évtizedéből tár elénk közel száz lírai megnyilatkozást. Gazdagon mutatják föl költői erényeit, gondolati mélységeit, szellemi magasságait, különleges formaművészetét. A nyolcsorosok, a szonettek, a haikuk, a xéniák és a nagyobb lélegzetű remeklések ismét az olvasók elé idézik Tóth István rajongó természetszeretetét, bölcs és meleg emberségét, hatalmas műveltségét, hagyománytiszteletét. És mindenek előtt azt a szelíd, de kitartó határozottságot, amellyel át akarta törni a közöny falát, azt a példás önzetlenséget, amellyel embertársait kívánta szolgálni. Sok ilyen fogantatású költeménye van a könyvben. Példaként álljon itt a Vers című haikuja: Önmagad másba: felhőbe, fába, fűbe - kincsként elásva. Figyeljünk szavaira. Így, kerek évfordulók nélkül is.

 Illusztrációk a verseskötetből: